GPS kalauz

Navigációról kezdőknek és vérprofiknak. Hogy el ne tévedj a navigáció útvesztőjében!

Kedvenc blogunk

Egy kis lazításnak ajánljuk:

Lényeg a lényeg blog

Árukeresés

How much is my blog worth?



My blog is worth $5,080.86.
How much is your blog worth?

Vérprofiknak: A Nokiára érdemes lesz odafigyelni

14:16 :: rc

        "Rövid távon a navigációs rendszerek gyártóit féltem leginkább a mostani változás miatt, hosszú távon pedig az internetes cégeket" - mondta nemrég Ralph Kunz, a Nokia alelnöke. Aranyos, hogy így aggódik értük… De miért is?

A Nokia pár éve kijelentette, hogy ő lesz a világ legnagyobb kameragyártója, mára szinte minden Nokia telefonban van kamera. Az is látszik, hogy következő falatként a GPS piacot nézték ki maguknak, márpedig a mobil- és PNA eladások között nagyságrendbeli különbség van.

Az év elején kijöttek az első GPS-es mobiljukkal, az N95-el, ami még 700 euróba került. Aztán bejelentették, hogy hamarosan GPS chipek kerülnek az olcsóbb Nokia telefonokba is.

Végül a héten tettek egy ajánlatot, hogy szőröstül-bőröstül megveszik a két legnagyobb térképgyártó cég egyikét, a NavTeq-t potom 8 milliárd dollárért (ez kábé 1400 milliárd Ft, a teljes magyar egészségbiztosítási alap összege...) Nem lepődnék meg, ha a következő GPS-emen már Nokia felirat lenne... Még nem tudom eldönteni, hogy ez nekünk vásárlóknak jó lesz-e vagy se. Szerinted?

21 komment

Címkék: térkép nokia gps navigáció mobiltelefon n95 navteq

A bejegyzés trackback címe:

https://gpskalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr20188895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tippelnék 2007.10.08. 18:06:57

sétálgatós, téblábolós - csak, hogy térkép legyen nálunk - navigációhoz már a symbianos összvér megoldások is kielégítőek voltak.

ez meg egy technológiai/technikai törvényszerűség: az idő haladtával, ahogy esik a "techológia" ára lassan megjelenik a kiegészítőként funkcióként is, így nem csak a 150k+ prémium telefonokban várható (el).
pl: digitális fényképezőgépek -> telefonban -> 2x telefonban

Komplikato 2007.10.08. 19:02:07

Most lennék kíváncsi a nav'n'go arcra aki derülátóan nyilatkozta 2006 végén, hogy a Nokia minden telefonba GPS-t akar 2010-re. Azt lehet nem gondolta, hogy nem az iGO és variánsai fognak rajta futni?
Most az a kérdés felveszi e valaki a lépést? Másik gyártó? És mivel?

Gbr 2007.10.08. 19:26:29

"o lesz a világ legnagyobb kameragyártója", mivan? Arra belyegre gondolsz a telefon seggen? Nevetseges, meg egy Pajtassal is jobb kepet csinalsz.

Peter 2007.10.08. 19:56:53

Tudod Gbr, ezt lehet mondani a CASIO-ra is, miközben a Schaffausen-re gondolsz. Mennyi bevételt csinál a SONY kamerából, és mennyit a Nokia. Amúgy nem tudom, de szinte biztos vagyok benne, hogy ha most még nem is, jövőre, vagy utána a Nokia többet fog.

RogerNyul 2007.10.08. 20:20:18

A parkban sétáláshoz minek GPS? Most komolyan.(?) Nálam ez a márka megszűnt létezni a 6110-esem halálakor. Azóta valahogy a Nokedli nem tudott olyan telót készíteni, (nekem) ami meg felelne az amúgy sem túl nagy igényeimnek.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.10.08. 20:27:50

Peter: Szerintem pedig ez nem igaz, a Sony pedig szintén nem erős a fényképezőgép piacon sem pl.

Miért? Mert a telefon árának egy kis része fordítódik erre a célra, és a kamera csak kis mértékben emeli a telefon eladhatóságát, árát.

Ezen felül a telefon ilyen célra csak igen korlátozottan használható...

HA5NX 2007.10.08. 20:32:06

Szia Péter!

Rossz a hasonlat. Ugyanis a Casio óra műszaki paraméterekben nem marad el egy "Schaffausen"-től, sőt megkockáztatom hogy jobb is. Teljesen másért fizetsz € ezreket...

Viszont pl. a Nikon (Canon, Olympus, Pentax...) ma még nagyságrendekkel jobb fényképezőgépet gyárt, mint amit egy telefongyártó a telefonjába tud tenni. S ebben nehéz is lesz változást elérni, mert a felbontás önmagában édes kevés, a jó optikához, minőségi CCD-hez méret kell. Lényegesen nagyobb méret, mint amit egy telefon eltűr. S ha javul is egy 4mm méretű lencse és CCD minősége, ugyanúgy javul a 40mm méretűé is... A "Schneider-Kreuznach lens" és hasonló feliratok parasztvakítás kategória.
(Hogy a SOny vagy a Nokia csinál-e nagyobb bevételt kamerákból nem tudom. Azt hiszem a Sony, hiszen neki ott vannak a Sony kamerák és a Sony-Erricsson telefonok is.)

A GPS egy harmadik eset. Itt egy mobiltelefon hozni tudja azokat a paramétereket, amiket egy külön PNA és arról sincs szó, hogy mondjuk öltönyben nem illik Nokiával navigálni, csak Garminnal...

A "különálló GPS" gyártók lényegesen nehezebb helyzetben vannak a fényképezőgépgyártóknál és a svájci órásmestereknél is. Ugyanis a másik kettővel ellentétben nekik ahogy én látom nem sok érvük lesz arra, miért is vegyen valaki külön navigációs eszközt.

Spiderpig 2007.10.08. 22:55:19

A nokia mindíg is szeretett volna nagyot markolni, de nem mindíg jött össze neki, példának elég az n-gage irtózatos buktáját megemlíteni. A "A Nokia pár éve kijelentette, hogy ő lesz a világ legnagyobb kameragyártója" kijelentés pedig egy szánakozó mosolynál többet nem érdemel.

aeduard · http://aeduard.uv.ro 2007.10.08. 23:01:05

Szerintem viccnek is tulzas, h a Nokia a vilag legnagyobb kameragyartoja, ennyi erovel azt is mondhatnak, h ok keszitik legtobb TVt a vilagon :), mert filmet nezni a telefon kijelzojen is lehet. A GPSes PDA/PNA-k eseteben kielezettebb lesz a verseny, mert a jo marketing sok embert meg tud hulyiteni, de ott is ugyan az a helyzet. Az ujabb PNAk kijelzoje 4 col folott van, es ez nagyon hasznos annak, aki komolyan gondolja az autos navigaciot. Aki terepen hasznalna, az meg PNAt sem vesz, nem, h Nokiat. Szerintem jelenleg meg az is gond, h intenziv hasznalat mellett, WiFi/BT/multimedia/GPS es nem utolso sorban telefonalas mellett, a mai telefonok akkui nagyon keveset birjak.

dani 2007.10.09. 00:01:00

A sok vásárló caak azt nézi, hogy de jó, van benne GPS. Aki kicsit tájékozottabb az rájön, hogy SiRFStarIII vevő van bennük és örül. Aki még tájékozottabb az azt is tudja, hogy a SiRF, bár csodás jószág, 0 jelből nem tud mit kihozni. Márpedig egy jó antenna nélkül a jel 0-hoz fog tartani, főleg fás parkban (erdőben már pontosan 0 lesz). Kb. hegytetőn magasra emelve már talál is elég műholdat. Az antennát egy bizonyos méret alá csökkentve, bármilyen fajta antennát is használsz, nem lesz jó a vétel. A mobil/PDA gyártók ezen spórolnak, mivel hely nem nagyon van a kütyükben.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.10.09. 00:40:39

dani: A hely nem nagyon van a kütyükben nem minden esetben igaz, és a PNAk esetén sincs több hely, ami csak GPS, nagyobb, komolyabb darab, az meg magától nem vezet célhoz, nincs benne térkép, stb.

Mondjuk szerintem egy HTC Advantage méreteit elnézve biztos több hely jut az antennának, mint sok kisebb PNAban.

Persze külső antenna még jobb.

A telefonok kapcsán a méret nem csak az antennánál gond, hanem a rajtuk lévő TFT sem lesz elég nagy ahhoz, hogy vezetés közben lásd. Egy olcsó telefon esetében nem fér bele az árba az ilyen szempontból is megfelelő méretű kijelző. Akkor az elhelyezés a jelenlegitől eltérő kialakítású, és drágább autóskészlet vásárlására buzdít.

Ergo: ahogy a mobiltelefonnal való fényképezés, videozás után elnézést kérsz a használhatatlan minőségért, elnézést fogsz kérni a késésért is, mert a telefon nem látható navigációja miatt eltévedtél. Baromira hasznos funkció.

Nem az a cél, hogy JÓ legyen, hanem ilyen helyzetben a GPS funkció megvalósítása nem túl drága, ellenben a nokia el tudja mondani: Új telefongeneráció jött ki, ez többet tud, vegyél új telefont.

nonok 2007.10.09. 09:24:37

Nekem csak az röhejes, ahogyan az Amerikát utáló, hazai média tendenciózusan elhallgatja a teljes GPS üzlet alapját.Az pedig nem más,mint az USA - szinte már a naivitás határán túli - jóindulata.Kellett hozzá akkor,amikor Clinton engedélyezte a mai pontosság használatát a világ minden lakója számára,függetlenül attól,hogy USA állampolgár-e.(Akiknek az adójából ugyebár mindez megvalósult.)Továbbá folyamatosan,amikor bármiféle havadíj nélkül mindezt használhatjuk.Mert ez nekünk így "természetes".Hát persze!Lenne csak európai,vagy orosz ez a rendszer!Mindenki természetesnek venné,hogy ugyan miért is használhatná ingyen.Persze érzik ezt Európában is.Ezért kezdődött el, és vajúdik már évek óta a gőgösen beharangozott Galileo program.Talán 10 év múlva lesz is belőle valami...

HA5NX 2007.10.09. 09:57:21

Szerintem semmi gond egy telefon kijelzőjének méretével. Legalább is nekem tökéletesen megfelel pl. a Nokia6630 kb. 2 inches kijelzője navigációra.
Persze egy kétszer ekkora PDA/PNA sokkal jobb lenne, de ez is használható. (Sasszem lennék? :-) )

Az antenna probléma mindenkit sújt, aki kis méretbe próbálja belepakolni a GPS-t. De erre ott vannak alternatívaként pl. a bluetooth-os külső GPS modulok, ha a belső nem működik (pl. kocsiban).

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.10.09. 10:21:29

A két inches kijelző közel alkalmatlan arra, hogy menet közben BIZTONSÁGGAL lehessen használni, és a 6630 ugye nem a kisméretű divattalefonok családjába tartozik, és nem is az olcsó telefonok közé.

Ahhoiz ezég nagy a kijelző, hogyha ránézel, erre figyelsz, stb. tudd használni, de a méret kapcsán (és az elhelyezés kapcsán) a cél az, hogy menet közben anélkül is lásd és megértsd, hogy oda kellene nézni, megoszd a figyelmedet.

Na erre már nem alkalmas...

pegte 2007.10.09. 10:22:39

Nonok!
Nem tudod véletlenül, a készülékgyártók felé garantál-e jelpontosságot, vagy egyáltalán jelet az USA? Pl. vörös fokozatú harci helyzetben nem csodálkoznék, ha az egészet egy ezredes lekapcsolná..., aztán Géza bácsi nem talál el Zadarba az autópályán.

nonok 2007.10.09. 10:30:15

Ja, igaz is! Az a "ronda" USA, vörös fokozatú harci helyzetében nem azzal foglalkozna, hogy Géza bácsi odatalál-e a strandra. Botrány!

nonok 2007.10.09. 10:34:09

Egyébként meg a Galileo-t majd nem kapcsolják le vörös fokozatú harci helyzetben, mi? Hát persze!
(Úgy látszik, csak szidni illik az USA itten, mivel az előző reakcióm már nem jelent meg.)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.10.09. 10:49:51

pegte: A harci helyzetek kapcsán a fokozatokban tévedsz, ezen felül mindannyian láttuk, hogy az iraki háború alatt sem volt a GPS korlátozva.

Leállítani a rendszert biztos nem fogják, pl. a GPS vezérlésű bombáik miatt sem, de ugye a GPSnél alapvetően két pontossági szint van, az egyiket civileknek vállalják, garantálják, a másik a teljes pontosság, ami katonáknak járna, a civilek számáramegfelelő feltételek megléte esetén biztosítható. Clinton döntése óta biztosítják is ezt a pontosságot.

Miért nem lett pontatlan a GPS Irak kapcsán? Mert különböző technológiákkal a pontatlan GPS is közel pontossá tehető. Ergo: Az ellenséget nem szivatja meg a pontatlanság, de az amerikai polgárokat igen.

pegte 2007.10.09. 10:56:57

Amúgy meg, hogy a fenébe lehet ekkora bizniszt harmadik partner jóindulatára bízni? Nem mernék autót venni, ha a kerékből a levegőt bármikor, akár út közben is kiengedhetné a levegőtulajdonos.

nonok 2007.10.09. 11:00:31

pegte: Ebben egyetértünk.
süti beállítások módosítása